Rádióval a Föld túlsó oldalán - két hét az álomszigeten
YJ0HA – Vanuatu, 2010 november 1-14, (HA5AO, HA5UK)
A közös rádiós expedíció gondolatát HA5AO vetette fel, a helyszínt illetően régi vágyam, a Dél-Csendes-óceán lett megcélozva.
A konkrét sziget kiválasztása nem volt egyszerű, mivel több szempontnak kellett megfelelnie: Úgy döntöttünk, hogy családi vakációval ötvözzük a rádiózást, tehát megfelelő komfortra volt szükség,- Emellett kerülni akartuk a zsúfolt (ha nem is európai mércével zsúfolt) turista paradicsomokat mint Fiji vagy American Samoa.
- Légi úton megközelíthető legyen,
- Legyen lehetőség elképzeléseink szerint antennát telepíteni, jó take-off és villamos energia 7/24. (Ez kemény dió!
- A DX vadászok számára is vonzó hely legyen. (Ebben a térségben ezzel általában nincs probléma)
Hosszú, hónapokig (!) tartó kutató- és szervezőmunka eredményeként Vanuatura esett a döntés. A konkrét QTH kiválasztását több tucat e-mail-váltás, információkérés előzte meg.Időpontként a november jónak ígérkezett. Ez a főszezont követő esős évszak eleje, még mentes a nagy hőségtől és a jellemző ciklonoktól.
A technika:
Pista (7P8AO) Leshotoban jól bevált mobil eszközeit használtuk, kiegészítve egy speciális víz alatti antennatalppal, egy spéci földelő rendszerrel és az óceán partjára tervezett egyéb mechanikai kellékekkel.
2x Icom 7000 (köszönet HA5CRX barátomnak a tartalék rádióért)
SGC SG-235 automata tuner
Tokyo-HP HL-1.1KFX 600W PA
2x MicroHam MKII interface
2 db notebook
12m-es Spider-Pole
50m RG58 koax, 50m vezérlő kábel, 200m antenna litze, stb.
Mivel a légitársaságok a túlsúlyt igen borsos felárral büntetik és a nyaralás miatt jócskán voltak személyes cuccok is – szó szerint sakkoztunk a dekákkal.
Spóroltunk, ahol csak lehetett:
A gyári elkey mechanikák nehezek, ezért készült egy 10 dekás kivitel polár jelfogóból és ragasztószalagból. Az antennatalpat és a kikötő ill. földelő cövekeket egy Titanex antenna ultra könnyű ötvözeteiből állítottuk össze.
Igyekeztünk a nélkülözhetetlen elemekből csereszabatosak lenni. Ez növelte ugyan a súlyt, de megnyugtató volt. Saját műhelyünktől 17000 km-re körülményes lett volna rádiót, számítógépet vagy interfészt javítani.
Jóval az indulás előtt itthon összeraktuk a komplett technikát a kertben, mindent kipróbáltunk.
Aztán az összes kelléket felsorakoztattuk, mindent lemértünk, majd műszertáskába, horgásztasakba és bőröndökbe kerültek, a súlykorlátok szigorú figyelembevételével.
Október végi, hűvös péntek délutánon indultunk Ferihegyről, másfél óra múlva Londonban szálltunk át az Ausztráliába tartó gépre. Bangkokban volt egy 2 órás reptéri bámészkodás, majd összesen mintegy 23 órás út után landoltunk helyi idő szerint vasárnap reggel 7-kor Sydneyben.
Itt sokkoló hír ért minket: nem érkeztek meg a csomagjaink!
A reptér illetékese közölte: Londonban nem tették fel őket a gépre, de valószínűleg holnap, vagy holnapután megérkeznek, majd érdeklődjünk.
Mivel a tervek szerint csupán 1 napot töltünk Sydneyben, kézicsomagjainkkal elindultunk belvárosi szállodánkba és közben fohászkodtunk, hogy másnapra megjöjjenek a cuccok, különben lőttek a rádiózásnak.
Kellemes városnézés és a hosszú repülés kialvása után másnap délelőtt a reptéri poggyászos hölgy közli, hogy látja az adatbázisában a bőröndöket, de a horgásztáskának, az antennával és tartozékaival, koaxszal, a tuner vezérlő kábelével, nincs nyoma! Szomorúan kullogtunk a raktár felé, mikor egy nagydarab alkalmazott hátán megláttuk a hosszú csomagunkat, a horgászzsákot! Azt, aminek nem volt nyoma. Nem emlékszem mikor örültünk ennyire valaminek. Szinte táncra perdültünk örömünkben. Nos, vidáman szálltunk fel az Air Vanuatu gépére, és két és fél óra múlva megérkeztünk az álomszigetre.
Vanuatu
Mikor Cook kapitány a 18. század végén először partra szállt, egy millióan éltek a szigetcsoporton. Ma 200 ezren lakják. Többségük melanéz, néhány új-zélandi és ausztrál.
98 százalékban keresztények, a fővárosban (Port Vila) kínai kereskedőket is látni.
Épp forró eső esett, a szokatlanul kicsi reptéri épületben helyi muzsikusok zenéltek. Csak úgy, kedvtelésből. Velük többször is találkoztunk ottlétünk alatt. Vendéglátónk megbízásából egy David nevű fuvaros várt minket és szállított a kiszemelt QTH-ra. Mivel a városon keresztül vitt az út, javasoltuk álljunk meg a Telecom Office-nál a rádió engedélyért.
Az irodában rögtön megismertem Miss Banielát - ő a főnök - akivel az engedélyt leleveleztük. Kedvesen fogadott minket, akár régi ismerősöket. Mikor a licenszről érdeklődtünk, látszott fogalma sincs róla. Rövid töprengés után legyintett: rádiózzunk nyugodtan, majd ugorjunk be néhány nap múlva, ha arra járunk. (Egy hét múlva nejemmel a városban jártunk, meglátogattuk, ő kitörő örömmel fogadott, de amikor a z engedély felől érdeklődtem ismét zavarba jött. Mondta, majd kiküldi a szállásunkra. (Persze ezt is elfelejtette, utolsó előtti nap rátelefonáltunk, és végül csak kézhez kaptuk a papír alapú LIS-t, mely igazából a DXCC (ARRL) miatt volt fontos.)
Szállásunk - távolabb Port Vilatól - az őserdővel borított Pango félsziget északi partján két bungalow volt, melyet az óceántól kb. 25 m korallhomok választott el. Turista egy szál se, miénk az egész tengerpart. Kifogástalannak tűnt azon kívül, hogy épp áramszünet volt. Így ment egész éjszaka, sőt másnap is. A tulaj épp a villanyszerelőket várta. Meg is érkeztek másnap délelőtt, kiderült, hogy ők egyben a vízvezeték szerelők, az asztalosok és a kőművesek is. Miközben tanácstalanul fogták fejüket egy multiméterrel kezükben, mi nekiláttunk az állomás felépítésének és kihasználva az apályt, telepítettük az antennát.
A készülékek a kunyhó teraszán kaptak helyet, az antennatalp a vízbe került. A cövekek leverése lehetetlennek bizonyult a masszív korall réteg miatt. Jobb híján hatalmas kövekben gondolkodtunk, mikor a szomszéd teleken dolgozó két helyi munkás (addig érdeklődve bámészkodtak), akkora sziklákkal jelent meg, hogy a látványtól is megfájdult a derekunk (sic).
A 12m-es pole-ra felkerült az inverted U (30-80m), egy vertikális háromszög, valamint a tuner, ügyelve a lehetséges ár-apály viszonyra. A szinteltérés meglepően jelentős volt, napi két periódussal. A folyamatos szél és a hullámzás a parton beljebb lévő kövek alól kimosta a talajt, ez folyamatos, napi többszöri karbantartást és ellenőrzést jelentett.
Antennák esetében HA7RY és AA7JV korábban sikerrel kikísérletezett (TX3A, VK9GMW stb.) irányelveit használtuk, köszönet nekik a személyes konzultációkért.
Ezt ötvöztük a jelszavunkkal: Keep it simple!
A lényeg röviden: cél az alacsony radiációs szög és a hatékony sugárzás. Az előbbit a sós víz és a jó take-off biztosítja. Az utóbbi nehezebb feladat. Mivel több sávon ugyanazt a sugárzót használtuk, fontos volt, hogy egyik sávon sem legyen rezonáns. Ez ugyanis a talppontban olyan feszültség maximumot eredményezne, amit az auto-tuner nem szeret. Így viszont alacsony antenna impedanciát kapunk.
Az egész rendszer egy soros generátor-fogyasztó rendszerként modellezhető melynek elemei az adó, tápvonal, transzformátor (illesztő a földeléssel), és a sugárzó. Azt akartuk elérni, hogy az eredő impedancia domináns része a sugárzóra essen. Ennek érdekében az illesztő egy spéci nagy kapacitású földelést kapott mely egy vastag (kvázi DC), és sok vékony hálószerűen kialakított (rf) vezetőkből állt.
Az első bekapcsolás felejthetetlen: nincs sávzaj! De állomás sem hallatszott egyik sávon sem. Aggódva hibakeresésre készültem, mire Pista ennyit mondott: Nyugi.
21 MHz-en elkezdett hívni. A negyedik CQ után JH3EUJ jelentkezett kifogástalan térerővel.
Őt UA9CBR követte, majd 3 perc múlva felhördült a sáv.
A pile-up gyakorlatilag mindig óriási és folyamatos volt. A rátát jelentősen csökkentette, hogy
végig - amikor csak esély volt rá - Európát erőltettük, és a magyar állomásokra eszelősen figyeltünk. Szerencsére meglett az eredménye : a QSO-k 40 %-a európai, és 500 magyar összeköttetés született. Összesen 14185 QSO 12 nap alatt.
Ez évben előttünk 2 egyéb expedíció volt a szigetről. Összesen nem QSO-ztak annyit, mint mi, pedig 4 fős csapatokról volt szó, több állomással.
Mindez úgy, hogy egy nem szponzorált családi vakáció volt, az idő nagy részét nem rádiózással töltöttük. Szenzációs élményekben volt részünk, és ezt nagyszerűen kiegészítette a qso-zás öröme.
Másfél nap operáció után nagy ijedtséget keltve az illesztő felmondta a szolgálatot. Elkövettük ugyanis azt a hibát, hogy a tuner antenna csatlakozóját (egy menetes szár mely elfordult) nem ellenőriztük szerelés után, így a belső kötésnél egy szűkületi ellenállás keletkezett. Közvetlen mellette futott az antennaváltó relé gerjesztő vezetéke, mely a prellezéstől nagyfrekvenciásan gerjesztette a behúzó tekercset és leégett. Szerencsére volt tartalék relé és forrasztópáka.
Eleinte az áramellátással is gondok voltak. A ’villanyszerelők’ jobb híján átszakaszolták a fél resortot egy hosszabbítóval, ami a szakaszon túlfogyasztást eredményezett, miközben a konyhában és a hűtőkben nem volt energia. Ráadásul annyira labilis volt az egész, hogy sokszor a 20A-es kapcsolóüzemű táp bekapcsolásakor keletkező tranziens leverte a hosszabbító elején lévő megszakítót. Mivel így nem lehetett operálni, megkértem a tulajt hagy nézzem végig a rendszert. Örömmel vette, némi indirekt módú vizsgálódás után meglett a hiba: egy rossz mágneskapcsoló. Ilyen készülékek beszerzése itt igen hosszadalmas import projekt. Mondtam neki, hogy akkor én ezt most áthidalnám. Szó sem lehet róla, mert azt hallotta, hogy az veszélyes. Jó. Két apró fadarabbal kiékeltem a billencset. Így már jó lesz, mondja. Mivel többet nem volt gond az áramellátással, nagy barátok lettünk.
A környezeti zaj 40-10m-ig gyakorlatilag nulla volt, 80 m-en sem ment S1-S2 fölé (szívesen hazahoztam volna emlékbe). Időnként az egyenlítői viharok jellegzetes recsegést hoztak, ilyenkor az alsó sávokat el kellett felejteni.
Az izoláltság miatt helyi QRM nem volt, csupán a főként európai renitensekkel kellett megfelelő türelemmel megküzdeni. Ez nem volt egyszerű.
A japán amatőrök rendkívül decensek – túlságosan is – valamint általában lassan távíróznak, hosszúak a hívójelek, kissé szerényebben lehet velük haladni, rengetegen vannak.
Kedvenceim az USA HAM-ek. Gyorsak, rugalmasak, rövid callsign, öröm volt velük pörögni.
A rendkívül csekély napfolttevékenység miatt a távoli Európa esetében nem nagyon lehetett a legfölső sávokon nyitásra számítani. Ennek ellenére 24 MHZ-en többször, 28-on is legalább egyszer szenzációs terjedést sikerült elcsípni.
A vertikális antennák 40-10m-ig kiválóan teljesítettek.
3.5 MHz-en (mivel csak egy árbocot tudtunk vinni) a fordított ’U’ másik szára jócskán a szárazföld felett, egy alacsonyabb fáról futott le, a vízszintes szakasz jobbára felfelé sugárzott. A belső függő szár, amely az alacsony kilövést biztosította volna, kissé rövid volt az igazi hatékonysághoz (10 m). Azért sikerült közel 400 QSO 36 országgal.
160 m-ről csak röviden: rengeteget kísérleteztünk, sajnos a tuner nem volt hajlandó konstans módon illeszteni. Vételre még egy rövid (100m) beverage is került bambusz rudakra, de az is használhatatlan volt. Az alsó két sávon éreztük leginkább a szállítható súlykorlát hátrányát.
A hely szépsége, a helyiekkel való kommunikáció, mindennapjaikba, kultúrájukba való betekintés, a rengeteg kirándulás és a nagyszerű rádiózás felejthetetlen élmény volt.
Hazafelé a tranzitvárakozásokkal (Sydney, Singapoore, London) együtt 43 órás út vezetett.
Ferihegyen nagyon megtisztelő volt a fogadtatás: a családtagokon kívül ismert amatőrök (HA7RY, HA5PT) ajándékkal és ’Szép volt fiúk’ feliratú táblával vártak minket. Köszönjük nekik és mindenkinek a QSO-kat.
73,
- ha5uk -
