Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon milyen lehet a pile-up másik oldalán rádiózni. Miután ezt az oldalt, - vagyis amikor én próbálok találatot bevinni a DX állomásnak -, már jól ismerem, egyre erősödött bennem az elhatározás, hogy meg kell tapasztalnom a DX munka másik oldalát is. Meg kell tudnom, hogy milyen érzés DX állomásnak lenni!
Az előzmények
2007 kora nyarán kezdtem komolyabban foglakozni egy DXpedició gondolatával. Tervemet még Friedrichschafen-ben, kellemes sörözgetés közben, megemlítettem HA5CW Jóskának. Felvetődött, hogy július végén az IOTA verseny alkalmából valamelyik Csatorna-szigetre elmehetnénk egy hétre. Ugyan nem nagy DX, sem a GJ, sem a GU, de még a GD sem, de biztos tudnánk jó kis pile-up-ot generálni. Sajnos azonban, Jóska váratlan akadályoztatása miatt, a tervünk nem valósulhatott meg abban az időpontban.
DXpediciós elképzelésemet azonban nem adtam fel, de a tervezést és az adatgyűjtést csak késő ősszel folytattam. Technikai szempontokat és egyéb tényezőket figyelembe véve hamar világossá vált előttem, hogy csak megfelelő infrastruktúrával ellátott, repülővel elérhető területek jöhetnek szóba. A listámon szerepelt T2, T30, T32, V6, T8. További hosszas kutakodás a neten: engedély beszerzése, megközelíthetőség, infrastruktúra, stb. Így bukkantam rá két bér QTH-ra Palaun. Elképzelésemet 2008 márciusában elmondtam HA7TM Tibinek, majd kérdeztem, van-e kedve velem tartani. Pozitívan reagált a felvetésemre és az addig rendelkezésre álló információk alapján Palau mellett döntöttünk. A lehetséges időpontot november második felében, december elejében határoztuk meg.
A szervezés
A két palaui QTH honlapja alapján a rendelkezésre álló a technikát, adók, végfok és antenna parkot valamint a környezetet értékelve, a Palau Pacific Resort nagyon vonzónak tünt. A 214-es szobát az API japán iroda bérli a szállodától, és itt működtetik az adószobát. Minden más egyéb szolgáltatást a szálloda biztosítja.
Az első érdeklődő levelet március 22.-én küldtem ki az irodának. Azonnal jött a válasz: a megjelölt időszakban még nincs foglalás, tehát mehetünk. Ennek különösen örültünk, mert a tervezett időszakba beleesett a CQ WW CW verseny. További számos levélváltás után sikerült tisztáznom, hogy az árak milyen szolgáltatást tartalmaznak. Némileg nehezítette a tisztán látást, hogy miután az adószobán kívül még egy másik, külön szobát is kellett foglalnunk, (XYL-lekkel utazunk), arra egészen más ár és szolgáltatás tartalom vonatkozott. Aki esetleg már tárgyalt japánokkal, tudja, hogy mennyire nehéz tőlük határozott választ kicsikarni, még az egészen egyszerű kérdésekre is. Nos, ez most sem volt másképp. Miután már volt japánokkal tárgyalási tapasztalatom, viszonylag hamar, 5-6 levélváltás után, sikerült minden kérdésemre megkapnom a választ. Számolgatás, majd a döntés következett: Megyünk! Az adóengedélyekhez megküldtem a szükséges dokumentumokat, a foglalást azonban még nem tudtam véglegesíteni, mivel a repülő járatokról nem volt pontos információnk. Azt megtudtam Hirokotól, tokiói iroda vezetőjétől, hogy heti két alkalommal van járat Palaura: szerdánként Tokióból, Guamon és Chukon keresztül, pénteki napokon pedig Manilából. Felkértem a cégünk munkatársait is utaztató utazási irodát, hogy tisztázza a lehetséges repülési útvonalakat, indulási, csatlakozási és érkezési időpontokat. A kapott információ alapján időben és árban a manilai átszállás mutatkozott előnyösnek. Ez az útvonal „csak” 31 órát vesz igénybe. Az útvonal: Budapest –Amsterdam – Manila – Koror (Palau). Indulás: 2008. november 20. érkezés Palaura: november 22. Vissza ugyanezen az útvonalon, december 3.-i indulással és december 5.-i budapesti érkezéssel. Lefoglaltattam a jegyeket és értesítettem a tokiói irodát a jegyfoglalásról, az érkezési és indulási időpontokról, egyben kértem a foglalásunk ennek megfelelő véglegesítését.
Másnap kaptam a hívást a magyar utazási irodától, hogy a Manila –Koror járatra a Continental Airlines nem igazolja vissza foglalást, mivel az túl korai. Április végén nem lehet novemberi járatra még előfoglalást sem tenni. Újabb levélváltás Tokióval. Íme, a válasz: „…Igen, csak kb. két hónappal korábban lehet foglalni a palaui járatokra. Mivel nem kérdezted, nem mondtuk, azt hittük, hogy tudod. Csodálkoztunk is, hogy nektek már most, áprilisban sikerült a foglalás.…” Hát nem aranyos népség? Igaz, ami igaz, valóban nem kérdeztem. Biztosítottak azonban arról, hogy esetleges menetrend változás vagy foglalási nehézségek esetén, annak megfelelően módosítják a szobafoglalásunkat is. Így már megnyugtatóbb volt a helyzet.
Még áprilisban mindketten levelet kaptunk W3UR-től, a Daily DX szerkesztőjétől, kérve, hogy részletesen tájékoztassuk a magazin olvasóit a palaui aktivitásunkról. (Az információt, gondolom, hogy az API web site-ról vehette, ahol a foglalásunkat már feltüntették.) Tájékoztattam Bernit, hogy még a szervezés fázisában vagyunk, de amint minden körülmény tisztázódik, természetesen megküldjük a részleteket neki is. Ezt követően szinte hetente bombázott bennünket a kérésével.
2008. május 20.-án este levelet találtam az e-mail fiókomban Hirokotól és a csatolt file-ban ott mosolygott az adóengedélyek másolata: HA5AO, mint T88CI és HA7TM, mint T88CJ. (Sajnos a kért suffixek már foglaltak voltak. Nem mintha jelentőséggel bírna.) Azonnal átküldtem Tibinek is. Előzetesen megállapodtunk abban, hogy a hazai amatőrök között akkor hozzuk nyilvánosságra a tervünket, ha kézben vannak a licencek, és végleges a foglalásunk. A DX bulletineket pedig az indulás előtt néhány héttel tájékoztatjuk. A tájékoztatást, valamint a közös honlap elkészíttetését Tibi válalta magára. Másnap reggel mindjárt meg is jelent az első híradás a HASix fórumban. Augusztusban elkészült a honlap, mely HA7TM Tibi weboldalán T88 menüpont alatt található. Ezzel párhuzamosan Augusztus 24.-én felkerűlt a hír a HA5NG Közösségi weblapra. Augusztus 26.-án pedig közölte a Daily DX. Néhány napra rá megjelent az aktivitásunkkal kapcsolatos hír az összes jelentősebb bulletinben, majd számos kisebb DX fórumon, magazinban és több nemzeti szövetség (pl. DARC, VERON) hírmagazinjában is.
A Pannon DX levelező rendszerén pedig az a néhány, bátorítást és jókívánságokat tartalmazó levél szinte elveszett a kicsinyes, vitázó irományok között. Számos e-mailt kaptam azonban külföldi amatőröktől, akik sok sikert kívántak, és/vagy sked iránti kéréssel kerestek meg.
Szeptemberben elkészültem az angol nyelvű saját honlapom fejlesztésével, melyen keresztül a palaui expedíciónkról angol nyelven kívántam tájékoztatni az amatőröket. Azt zárójelben jegyzem csak meg, hogy a MRASZ hírekben nem kaptunk nyilvánosságot. Végül november 18.-án az indulás előtt két nappal Tibi beírt a MRASZ fórumba, majd az indulás reggelén a HASix oldalra.
Ilyen előzmények után került sor az indulásra, billentyűvel és laptoppal a hónunk alatt, 2008. november 20.-án reggel 09:30-kor a KLM menetrend szerinti amsterdami járatával.
Az amszterdami átszállás, majd további 14 órás repülés után másnap reggel 9-kor (helyi idő) megérkeztünk Manilába. Miután a gépünk csak este 10-kor indult Palaura, elvileg lett volna időnk egy rövid manilai városnézésre. A csomagjainkat azonban nem lehetett egyből a célállomásig feladni, Így azokat ki kellett váltanunk. Ennek egyszerű oka volt. A Continental, lévén amerikai légitársaság, így a náluk érvényben lévő, rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzést követően lehetett csak a poggyászokat feladni. Nem tudtunk mást tenni, mint a reptér egyetlen éttermében tölöttük a napot, élvezve a helyi specialitásokat, néhány hideg sör és csomagjaink társaságát. Ezt a tíz órát meglehetősen nehezen viseltük, miután a gépen nem igazán tudtunk aludni és hiányzott a kiesett éjszaka. Nagyon lassan, de eltelt az idő. A palaui járatra töténő beszállás nem volt egyszerű. Ha nehezen is, de túljutottunk a sokszoros biztonsági ellenőrzésen, majd további 3 órás repülés végén november 22.-én hajnali fél kettőkor szálltunk le Koror szigetén.
Palau, Island of Koror, OC-009
A szállodai transzfer busz már várt bennünket a repülőtéren, de mire a szobáinkat elfoglalhattuk, már lassan pirkadni kezdett, fél négy fele járt az idő. A második éjszaka is alvás nélkül, legfeljebb felszínes bóbiskolással, esett ki az életünkből. Egy gyors pillantás a 214-es szobában berendezett adóállomásra, majd irány a zuhany (végre!!!) és az ágy. Három óra alvás és gyors reggeli után 9 óra tájban Sone san, a helyi „technikus”, társaságában megkezdtük az állomás ellenőrzését.
Az FT920 van telepítve. Az ellenőrzés eredménye meglepő, nincs kimenő teljesítmény.No persze, hogy is vezérelhetné a VL 1000 végfokot az adóvevő, az adatkábel nélkül? Ami van, az nem az FT 920-hoz való, a megfelelőt pedig elnyelte a föld. Rendben, nincs gond, egyébként is van jobb készülék. Elő az FT 1000MP-vel! Van adatkábel is. Hurrá! De kimenő teljesítmény az most sincs, van helyette végtelen SWR. Az viszont minden sávon. A helyzet immár kritikus! Most már nem csak teljesítmény, de már antennánk sincs? Vissza az FT 920-at. SWR elfogadható. Hmm. A további vizsgálódás után kiderült, hogy az FT 1000MP antennahangoló egysége hibás. A régi poén kezdett visszacsengeni fülemben: „Nem baaaj! Van másik!” Elő hát az FT 2000-rel! Tuner jó, SWR elfogadható, adatkábel van a végfokhoz. Kimenő teljesítmény, csak a 100 watt!
Megkérdeztem Sone san-t: mi a véleménye a helyzetről? Amolyan hümmögésnek tekinthető, tipikus japános, inkább hörgésre hasonlító, morgó hangsorozat a válasz. (Ha tanácstalannak tetteted magad, legalább nem mondhatsz butaságot, nem igaz?) Kénytelen voltam emlékeztetni Sone san-t az indulásunk előtt két héttel Tokióból kapott levélre, a rossz végfokról és a megnyugtató ígéretre, hogy mire megérkezünk, ott lesz a csere végfok. Sone san megerősítette, hogy miután a végfok tápegység része (VP 1000) az előző operátornál októberben elfüstölt, azt valóban ki is cserélték. Kézenfekvő volt megkérdeznem, hogy és miután megérkezett az új táp, kipróbálta-e a végfokot? Rövid, hajolgatásokkal kísért válasz: Nem. Ugyan ő az adófelelős, valamikor volt adóengedélye is, de az 25 éve lejárt, azóta sem hosszabbítatta meg, így nem tudja kipróbálni a rádiókat. Neki az a dolga, hogy összekábelezze a készülékeket, kicseréljen egy csatlakozót, ha kell, felmásszon az antennatoronyba, de máshoz nem igazán ért. Lefordítom az elhangzottakat Tibinek is. Egyértelmű, hogy Sone san egy karbantartó a szállodában. aki olyan alapon lett adófelelős, hogy neki van valami köze a villanyhoz is. Megkértem Sone san-t, hogy lépjen kapcsolatba Hiroko sama-val a tokiói irodában, tájékoztassa a helyzetről és kérjen azonnali intézkedést a végfok cseréjére. Mi összeraktuk az állomást az FT2000-rel. Több órát vesztettünk, ráadásul hétvége volt, ezért nem igazán tudtam tovább intézkedni az ügyben. Egyelőre bele kellett törődnünk, hogy csak 100 watt kimenő teljesítményünk van.
Körülbelül délután 2 óra, mire Tibi 20 méteren leadta az első CQ-t. Pillanatokon belül erőteljes JA pile-up alakult ki. Meglepő! Mindenre számítottunk csak ekkora JA pile-up-ra nem. Én is elővettem a laptopomat, bekapcsoltam és indítom az előre konfigurált N1MM programot. Nem akartam hinni a szememnek…. kék halál! Mi jöhet még? Miután többszöri próbálkozás után sem sikerült elindítanom, nem maradt más hátra, mint az N1MM újratelepítése, mely megoldotta a helyzetet. Hiába, Murphy törvényei igaznak bizonyulnak és sajnos működnek. Megbeszéltük a beosztást: délelőtti/délutáni váltásokkal dolgozunk, illetve az esti, éjszakai és hajnali műszak a korábbi megállapodás alapján, öt nap után, szoba cserével oldható meg.
Hétfőn, reggeli után Sone san-nál rákérdeztem: mit intézett a végfok ügyben? Beszélt-e már Hirokoval? A válasz lesújtó volt. Leghamarabb 8-10 nap múlva tudják a csere végfokot küldeni. Ez annyit jelentett volna, hogy nem csak a CQ WW alatt, de a teljes kint tartózkodásunk idején, csak kis teljesítményünk van. Azonnal írtam egy e-mailt a tokiói irodának. Részletesen kifejtettem, hogy mi az, amiért ezt a QTH-t választottuk, mi az a technika melynek használatáért fizettünk, igaz, hogy „csak” 150 dollárt, de fizettünk érte. Ezzel szemben mi az, amit kaptunk. Azonnal jött a válasz, hogy sajnálják, nem tudják hamarabb megoldani a helyzetet. Ők is hiányos tájékoztatást kaptak. Már megrendelték a Yaesunál a végfokot, de még visszaigazolást nem kaptak. Felajánlották, hogy a verseny idejére átmehetünk a másik bér QTH-ra, be a városba. Elfogadhatatlan!
Nem volt más megoldás, telefonon felhívtam a tokiói irodában Hirokot. Hangot adtam mérhetetlen csalódottságunknak, és vázoltam a hibás teljesítésük várható következményeit, mely az üzletmenetüket minden bizonnyal, negatívan érintené. Megkértem, hogy beszélgetésünkről részletesen tájékoztassa a Yaesu érintett döntéshozóit és azonnal intézkedjenek a végfok cseréjéről. További nyomatékot adva a kérésemnek, mindjárt a beszélgetés után, annak tartalmát, egy emlékeztető formájában e-mailben is megküldtem.
Délután visszahívást kaptam Hirokotól. A Yaesu DHL-lel küldi nekik a végfokot, az másnap reggel az irodájukban lesz. De mivel hetente csak egyszer, legközelebb szerdán este, van járat Tokióból Palaura, így, csak azzal tudják azt továbbküldeni. Kezdtem örülni a biztató hírnek, de ez túl korainak bizonyult, mert Hiroko folytatta: a vámkezelés azonban több napot is igénybe vehet. Jó esetben péntek délután, de valószínűbb, hogy csak a következő hétfőn vehetjük használatba az új végfokot. Tisztában van vele, hogy kedden este már megyünk haza, de nincs mit tenni, a vám, ott is vám. Elkeserítő volt a helyzet.
Egy óra múlva telefonon ismét hívást kaptam Tokióból. Hiroko közölte velem, hogy találtak megoldást. Szerda este 10-11 óra között megkapjuk az új végfokot. A szállodalánc tulajdonosa, Suzuki san, (igen, annak a családnak az egyik tagja), szerdán Palaura jön nyaralni, és vállalta, hogy személyes poggyászként elhozza a végfokot. Így ki tudják kerülni a vámkezelést. Szerda éjjel 11-kor a szobaszerviz kopogtatott és a végfok ott volt az ajtóban.
Másnap egész napos kirándulásra mentünk a világon egyedülálló formákkal rendelkező, csodálatos Rock Islands szigetcsoporthoz. Így csak a rákövetkező napon tudtam Suzuki úrnak megköszönni a segítségét. Mintegy másfél órát beszélgettünk. A kívülálló azt láthatta, hogy két turista, sortban és pólóban, sörözgetés közben kedélyesen beszélget a szálloda halljában. Egy közvetlen, barátságos, nagyon nyitott embert ismertem meg személyében. Pedig a japánok közismerten visszafogottak, tartózkodóak, neki meg még ráadásul tucatnyi szállodája is van szerte a csendes-óceáni térségben. Igen, bennem is élnek a sztereotípiák.
A sávokon...
A 100 wattal, nagy csodákra nem számítottunk, pláne az adott antennaparkkal. Általában a 40, 30 és 20 méteres sávon a késő délutáni és az esti szürkületi zónában 30-40 percig lehetett dolgozni Európával. 30 méteren azonban a második este vagy három órán keresztül nyitva volt a sáv Európára. Nagyon magas zajszint és óriási QRM nehezítette az egyébként is gyenge vételt. Két óra a pile-up-ban, majd megkértem Tibit, hogy vegye át, mert rendkívüli módon elfáradtam. Az elmúl négy napban összesen 6-8 órát aludtam és a biológiai órám működésének, az időeltolódásból adódó zavarait még nem is említettem.
Volt azonban néhány szerencsés pillanat, amikor a felsőbb sávokon is megnyílt az EU irány. Sikerült például közvetlenül naplemente előtt 17 méteren, majd 15 méteren egy kb. 20 perces beütést kifognom. Ahogy a nap a horizont alá bukott, szinte azonnal el is vitte a jeleket a QSB meg a zaj. A 15 méteres sávban még néhány alakalommal sikerült EU állomásokat naplózni, hasonlóan, a naplementét közvetlenül megelőző percekben. Ezeken a sávokon is jó néhány HA állomás bekerült a logba, annak ellenére, hogy nagyon gyengén jöttek át a jelek. Jóindulattal is többnyire csak 419-429-es riportokat tudtam volna adni.
A 160 méter és 80 méter, a két lógó hasú dipóllal, kb. 8-10 méter magasságban, reménytelen vállalkozás lett volna. 160 méteren csak egyetlen összeköttetésem sikerült, egy JA állomással, kb. 15 perc vergődés után. 80 méteren pedig, mindössze 3 EU állomás került a logba. Ezeken a sávokon fel is hagytam a továbbiakban a próbálkozással. Csak időpocsékolás lett volna. Az észak-amerikai irány 40 és 20 méteren a kora reggeli időszakban ment a leginkább. Ázsia és Óceánia a nap szinte bármely szakában elérhető volt, szinte bármely sávon.
Már említettem a JA pile-up-ot. Folyamatosan, állandó jelleggel és elfogyhatatlan módon alakult ki szinte az első CQ-ra. Az EU hívást azonban nagyon fegyelmezetten vették tudomásul. Nem úgy az VK állomások. Nem nagyon érdekelte őket, hogy csak EU-t kérek. Hatalmas térerővel, erőszakosan hívtak. Kénytelen-kelletlen, de le kellett adni a riportot nekik, ha hallani akartam az európai állomásokat. Ezt pontosan tudták ők is, hogy a második, harmadik hívásukra megkapják a riportot, ha továbbra is Európával szeretnék dolgozni. Még szerencse, hogy nem voltak olyan sokan. Hamar elfogytak.
Ha már a pile-up-nál tartok, nem mehetek el szó nélkül az európai mentalitás mellett. Minősíthetetlen! Ezzel persze nem mondok újat. Mintha az állomások nagy tömegének nem lenne vevője. Nem néhánynak, nagyon soknak. Hívnak folyamatosan, teljesen mindegy, hogy kit szólítok. Ha őt, még akkor is csak hív. A görcsös, lenyomom, mint a rajzszöget, úgy is én naplózom be a DX-et hamarabb, hogy aztán beírhassák a clusterba 625.-iknek, hogy tnx for 4 band, hogy lássa mindenki, milyen ügyes fiú, a másokat letipró „DX vadászösztöntől” hajtva, még azt sem hallja, ha őt szólítom. De ha nem hall, miért hív? Vagy ha hall, miért nem veszi tudomásul, ha másnak megyek vissza. Érthetetlen. Több türelemmel, nagyobb figyelemmel és önfegyelemmel pedig sokkal több állomást lehetne naplózni. Sajnos nincs sokkal jobb tapasztalatom az amerikai állomásokkal sem. Bár lehet, hogy csak én vagyok ennyire nyűgös, az első DXpediciós tapasztalatommal? Bár csak így lenne.
A JA állomások? Fegyelmezettek. Sokszor túlzottan, legalább is a mi fülünknek. Ha csak egy hívójel töredéket adok le, nem jön még egyszer. Nem csak ő, senki. Csend. Na, még egyszer! Csend. Csend egészen addig, amíg nem teszek egy kérdőjelet is végére. Akkor szépen leadja megint a hívójelét, a többiek pedig türelmesen megvárják, amíg megy a TU. Hamar megtanultam, hogy nekik fontos a kérdőjel is.
A negyven méteres sáv hajnali fél kettőig, kettőig szinte mindig nyitva volt. Két órás szünet után, 4 óra magasságában, már ismét lehetett dolgozni. Többnyire ezt a két órát használtam ki alvásra az első öt napban, amíg én és az XYL laktunk az adószobában. Ebben az időszakban sajnos, csak alapkészülékkel tudtunk dolgozni. A szobacsere után, a Tibi a végfokkal már jobban „oda tudott csapni”, és különösen a hajnali, kora reggeli USA pile-up-ban mutatkozott meg az 1kW előnye. Nagyon örültünk, hogy a CQ WW versenyen sem alaprádióval kellett vergődni. Már korábban megállapodtunk, hogy a Tibi indul a versenyen. Az egykezelős kategóriában köztudottan 36 óra versenyidő engedélyezett, így a kényszerű, de kötelező pihenőidejében, mintegy öt-hat órára, én is beszálltam a versenybe. Nagyon élveztem, mivel lehetett pörgetni volt és hozni tudtam a 110-120 QSO/óra átlagot.
A tizenegy nap alatt végül is ketten, összesen több mint 8300 QSO-t „gyártottunk”. Ebből 3253 QSO került az én logomban naplózásra, Tibi logjában pedig több mint 5100 összeköttetés szerepel.
A váltások között volt azért időm arra is, hogy a nyaralás egyéb örömeit és a környezetet is élvezzem. A szálloda egy gyönyörű trópusi parkban helyezkedett el a tengerparton. Rengeteg orchidea és más trópusi virágok mindenhol. Vakítóan fehér homokos tengerpart, pálmafákkal. A kristálytiszta, lágyan hullámzó lagúna vízében színpompás korall telepek, és a trópusi halak tömege biztosította az XYL számára is az egész napos szórakozást, időtöltést. Megunhatatlanul, szinte az egész napot búvárkodással töltötte.
Az ellátás kitűnő volt. A rendkívül gazdag svéd asztalos választékban sokféle japán étel, helyi specialitás, de az európai és amerikai vendégek ízlésének kedveskedő csirke, sertés és marha húsokból készült ételek is mindig szerepeltek. Többféle édesség és nagyon sok gyümölcs gazdagította a választékot.
Sajnos, minden nyaralásnak egyszer elérkezik a vége. Így a mi tizenegy napunk is nagyon gyorsan eltelt. December 3.-án késő délután indultunk vissza Palauról. Este 9 óra körül érkeztünk Manilába, ahol a tranzit éjszakára egy belvárosi szállodában foglaltam szobákat. A szálloda autója már itt is várt bennünket a repülőtéren. A szállodához érve meglepődve tapasztaltuk, hogy a bejáratnál sorozatlövő fegyverekkel felszerelt biztonsági őrök állnak és a csomagjainkat, robbanószert kereső kutyákkal szimatoltatják körül. A bejutás a hallba, csak a repülőterekről jól ismert biztonsági kapukon keresztül vezet. A csomagokat pedig átvilágítás után kaptuk vissza. Szép, új világ! De ha a biztonságunk ezt kívánja, el kell fogadnunk. A szobánk elfoglalása után szerettünk volna az XYL-lel legalább a szálloda körül egy rövid sétát tenni. A biztonsági őrök azonban nem javasolták, különösen nem fényképezőgéppel a nyakamban. A szállodáról is csak úgy tudtam egy képet készíteni, hogy a fegyveres őr átkísért a szemben lévő járdára. Ezt követően visszatértünk a szobánkba. Az amsterdami járathoz másnap reggel szintén a szálloda kocsija vitt ki bennünket, majd a KLM járattal egy újabb 17 órás repülés után, este 11 tájban megérkeztünk Budapestre.
Utószó
Több mint fél éve, hogy hazaérkeztünk a palaui rádiós nyaralásból. Nem terveztem, hogy részletes beszámolót írok, hiszen, a honlapomra Palauról nap, mint nap feltöltöttem nem csak képeket, hanem az aktuális híreket is. Igaz, hogy angolul és messze nem ilyen részletességgel. Az igazi élmények pedig mélyen, belül élnek bennem. Lehetetlen azt visszatükrözni, még egy ilyen hosszúra nyúlt élménybeszámolóban sem.
Ami mégis arra sarkalt, hogy élményeimet egy részletes beszámoló formájában közzé tegyem, az, a különböző fórumokon és honlapokon megjelent téves, félrevezető információk, vagy féligazságok sorozata. Sajnos csak az elmúlt napokban néztem vissza a „palaui visszhangokat” és csak most szembesültem azokkal.
Nem tudom, hogy az amatőrtársak milyen információk alapján írtak, a jól értesültek magabiztosságával, tényként, például: a Tibi szavára, hátracsapott „fülekkel” Palaura rohanó szervizmérnökről; hogy a versenyen a T88CI hívójelet fogjuk használni; hogy Kenwood TS 2000 adóval dolgozunk; „lepusztult”, vagy a jobbik esetben olyan QTH-ról, amelyen soha sem jártunk. Ennek ellenére még linket is megadtak hozzá. A „lepusztult” jelző használatát még meg is értem, hiszen az csak nézőpont kérdése. Így aztán persze előfordulhat, hogy egy csendes-óceáni luxusnyaralóhelyet valaki lepusztultnak értékel. Ki honnan nézi a világot. Nem igaz? De legyünk őszinték! Honnan is nézi?
Igen, valóban, az ülő alkalmatosság kényelmetlen volt és alacsony. Úgy hívják, hogy fotel. Igen, valóban, az asztal meg kicsi, kerek és a magassága a fotelhez méretezve. Úgy hívják, hogy dohányzóasztal. Sajnos nem íróasztalnak készült, ezért a rádió, igen, valóban nem az optimális magasságban volt. Igen, valóban nem ez az ideális berendezés a rádiózáshoz. Úgy hívják, hogy szállodai szoba. Igen, valóban meleg volt, és igen, valóban magas volt a páratartalom. Úgy hívják, hogy trópusi éghajlat. (De volt a szobában klíma berendezés.) Igen, eleinte valóban „küzdöttünk” a technikával is. Igen, valóban vannak jobb antennák is. Igen, valóban még az FT 2000-nél is van jobb rádió. Azonban, ha csak két rézdrótot egymáshoz ütögetve, a tengerparton egy pálmafa árnyékában, a homokban ülve, egy csavarhúzót antenna gyanánt kihangolva, egy 0V1-es vevővel tudtam volna dolgozni, és így, csak 10 összeköttetést naplózok, akkor is azt mondanám, hogy számomra, feledhetetlen élmény volt erről a csodálatos helyről rádiózni. Bármikor szívesen visszamennék. Gyanítom, hogy ezzel még lennének néhányan ugyan így. Az adóengedélyemet minden esetre meghosszabbítattam!
Csak remélni tudom, hogy ezzel a beszámolóval sikerül a palaui aktivitásunkkal kapcsolatos, meglepő módom szárnyra kapott, téves információkat pontosítani, a torz féligazságokat a helyükre tenni. Talán hamarabb kellett volna megtennem? Igen. De jobb később, mint soha.
Egy kérdésre azonban még adós vagyok a válasszal: Mindezzel együtt csodálatos érzés DX állomásnak lenni. Miért? Mert ott és akkor, nincs más csak a pile-up-ban a sok állomás, akiket ki kell „szolgálni”.
Köszönöm az XYL türelmét, megértő kedvességét, mellyel elfogadta, hogy ez a nyaralás most, kivételesen, elsősorban egy másik szerelemről szól, a rádióról.
Köszönöm az összeköttetéseket és találkozunk a sávokban 2009. július 28 és augusztus 14 között Lesothoból, mint 7P8AO.
73 es mni DX
Pista, HA5AO (T88CI)
